királyság? seggfejség? avagy google barátodtól a leszarásig.

Manapság új módi van errefele. Bár... talán nemcsak manapság. Talán valamikor régebb kezdődött. Kitudja mikor. Mikor egy ember csinálja akkor az jófej. Mikor még egy elkezdi utánozni, akkor az már vicces. Mikor már többen csinálják az már kezd nevetséges lenni ... aztán egy idő után átmegy szánalmasba.
Történik mindez akkor, mikor az emberek akik elkövetik, nem érzik az árnyalatbeli különbségeket. Mert nincs érzélük hozzá. Nem a saját viselkedésmintájuk, hanem utánozott. Nem tudják hol a határ. Nem érzik azt, hogy nemlehet mindig minden körülmények között alkalmazni. Nem érzik azt hogy néha kell ellensúlyozni. Csak másolják a látszatot, de nem látnak bele. "We're just scratching the surface" Mégis megpróbálják alkalmazni.
Mert ha értenék a lényegét, akkor születne egy szubkultúra. Akkor születne egy "tizenhat? annyi nemlehet". Akkor "meghal bonjovi". Akkor "neonban merik a halakat". Ami "kiralysag".
Ha nemértik, akkor megszületik valami más. Ami már inkább csak seggfejség.

Ugye 2 dolog divatos manapság. Az egyik: magasról leszarni az embereket. A másik: sírni, hogy "engem mindenki leszar". Na hogy is működik ez? És mik a következményei?

Egyszer találtam és kezdtem alkalmazni a "degecről jöttem" kifejezést. Jó poén volt. A valósághoz meg annyi köze, hogy néha beszólogattam az embereknek. Ahogyan ők is nekem. De ezenkívül semmilyen valóságalapja nem volt. Sőt. Én voltam az az ember, akire mindig lehetett számítani. Lelki, anyagi vagy akár tettekbeni segítségre, jótanácsra. Kivéve a banális dolgokat. Amiket magadtól is meg tudsz oldani. A kérdéseket amikre a "google a barátod" a legkézenfekvőbb válasz.

Aztán egyszercsak történt valami. És rájöttem hogy ez talán nem éppen kölcsönös a világgal. A világ számíthat rám, de én nem a világra. Így történhetett. Nem tudom felidézni a pillanatot, nem tudom felidézni a gondolatot. Talán nem is volt ilyen pillanat, talán meg sem fogalmazódott bennem mostanáig. Egészen addig ameddig találkoztam a ténnyel. A változás tényével. Saját változásom tényével.

Valakinek szüksége volt rám. És leszartam. Nem vagyok büszke rá, és remélem egyszer majd visszatérek. Addigis inkább ne számítsatok rám.

Megfontolásra érdemes hír: fenntartható csökkenésre van szükség!

Mikor a gazdasagi vilagvalsag meg minden mediaban kozponti szerepben volt, szuletett volt egy elmeletem, amit maig is fenntartok> csökkenteni kell a napi 8 órás/ heti 5 napos munkaidőt. Lehetőleg órákban is meg napokban is. Helyreállítaná a kisiklott világgazdaságot, megszüntetné a munkanélküliséget, csökkentené a túltermelést és túlfogyasztást, ami nemcsak gazdaságilag, hanem környezeti szempontból is egy nagy előrelépés lenne.
Azóta eltelt ~ 1 év. És mit olvasok?

Megfontolásra érdemes hír, így a kampány közepén: fenntartható csökkenésre van szükség

És akkor most megkerestem az eredeti esszémet. Álmaim hercegnőjének írtam volt, mailben. Átfutom helyesírásilag, azonkívül pompázzon itt a maga teljességében. Esetleg zárójelben megjegyzem azt amit ma másként látok, ha van benne ilyen.


juhé, mentsük meg a világot! Wed, 1/28/09
(...)
Induljunk ki abból, hogy annak idején a parasztok(földmívesek, állattenyésztők) egész nap dolgoztak, látástól vakulásig.
Aztán következett az ipari fejlődés, és ugyanez volt: a munkások is egész nap dolgoztak. az 1800as években állítólag a napi 10 órás munkaidőért sztrájkoltak (*megj: nem tudom honnan szedtem ezt az információt) ... aztán lett 8 óra, aztán lett a heti 6 nap helyett 5 nap, stb.

Mindez természetes következménye annak, hogy az iparosodás és az automatizálás előrehaladásával az emberiség ugyanannyi munkaórával (munkaidő*alkalmazottszám) egyre többet képes termelni.

És szépen lassan itt vagyunk a jelenben. Régóta gondolkodom két problémán, amit sehogyan sem értettem meg, vagy nem tudtam rá a megoldást. Az egyik az eszméletlen mértékű pazarlás a fogyasztói társadalom részéről, a másik az ezzel járó iszonyú mértékű környezetszennyezés- és erőforráspazarlás, ami belátható időn belül energia- és nyersanyag válságba torkollik (szinte-szinte már bekövetkezett egyszer világszinten az olajárak miatt, és európa-szinten az orosz gázexport kiesése miatt).

Sajnos nem folyt komoly kutatás és alkalmazás sem az enegria- es anyagtakarékosság irányában, sem a fogyasztói társadalom elszállt pazarlásának a visszafogásának irányában. Vég nélküli növekedés, fenntartható gazdasági fejlődős es egyőb idiotaságokról beszéltek a világ közgazdászai és politikusai, mintha nem tudnák(*megj: sztem nem tudták. vagy egyszerűen nem fogták fel), hogy egy véges tároló eszközből (Föld) nem vehető ki végtelen mennyiség(*megj: itt mindenféle fajta nem megújuló anyag- és energia forrásra gondoltam).

Namost. Kipukkadt a pénzpiac, jött a pénzügyi válság, olaj balhé, Európában a gázválság is. A hitelek leálltak, az emberek felébredtek(*megj: reménykedtem volt. utólag azt hiszem ez tévedés, nem ébredtek fel), abbahagyták az agyatlan fogyasztást(*megj: nem hagytak abba semmit), rájöttek hogy jó a régi autó(*megj: francokat. most is újat vesznek, csak olcsóbbat), régi ruha, régi számítógép, régi fényképező gép és régi tv, régi mikró, régi bútor, régi ...
(*megj: mostani szemmel úgy tűnik, ez a bekezdésem nagyon optimista és elszállt volt).

Hirtelen nincs kinek eladni, leáll a termelés, emberek kerülnek utcára, csökkennek az eladások ... Ugyanaz a spirális gazdasági jelenség ami eddig volt, csupán felszálló ág helyett leszálló ágon. Ami eddig eszetlenül nőtt, az most észvesztően csökken.

És akkor itt áll össze a kép: a társadalom normális működéséhez kell a termelés csökkentés, és a pazarlás megszüntetése, az észerű gazdálkodás. De mindezt olyan körülmények között, hogy ez ne vezessen nagymértékű munkanélküliséghez, ami az államok szociális védőhálóit terheli, és rányomja a bélyegét a dolgozó rétegre ... hiszen közvetve vagy közvetlenül, ezek tartják el a nemdolgozókat is.

A megoldás: 4 napos munkahét vagy 6 órás munkanap. Mindkettő beilleszthető százalékos arányban a gazdaság működésébe. Eesetleg a kettő közösen, nem ismerem a pontos számadatokat,és nem is vagyok szakember, hogy ezt kiszámoljam. 10 éve csodálkozom, és varom, hogy ez a munkaidő-csökkentés bekövetkezzen, és csodálkoztam, hogy miért nem történik meg (*megj: és még mindig ugyanott tartunk). Hát .. nem történt a pazarlás miatt. Most itt az ideje. Persze lehet hogy eleinte társadalmi nyugtalansághoz, sztrájkokhoz vezet a 20-25% jövedelem kiesés, viszont ez nem is annyira biztos. Romániában Galacon a Siderurgica acélipari kombinátnál állítólag megkérdezték az alkalmazottakat: 20% kirúgas, vagy 20%al kevesebb munkaidő és ugyanennyivel kevesebb fizetés? És az emberek az utóbbit választották. Tehát ha ez extrapolálható a teljes társadalomra, akkor meg lehet valósítani.

És ha ezt nagyobb amerikai cégek elkezdik alkalmazni, akkor elobb-utóbb felkapja a sajtó. És akkor hirtelen mindenki előrántja a "csoda-módszert".
(...)

the beginning o(f/r) the end(?)

hol volt hol nem volt, volt egyszer egy lap: "16LÓ". mi írtuk, szerkesztettük, vágtuk, és adtuk ki. magunknak. magunkról. nem volt cél, és nem volt eszköz, csupán önmagáért létezett. nem volt reklámozva, sőt még példányszám sem. örültünk ha jutott mindenkinek közülünk, bár inkább még az sem. ha majd költözés/pakolás közben találok 1-2 példányt boldog leszek, elteszem emlékbe.
a lap megszűnt, az évek elteltek, a társaság szétoszlott. néha találkozunk, összefutunk egy sörre egyesekkel letűnt régi korok emlékére.
...
az idén egy újdonsült régi-új ismerősöm megkérdezte szoktam-e írni? és melegen ajánlotta hogy tegyem meg. nem fogadtam meg a tanácsát. nem akkor, és nem úgy.
...
ma egy poén kapcsán megkérdezte tőlem egy kedves barátnőm, hogy miért utálom a blogot? hebegtem, habogtam, és csodálkoztam. nem utálom én a blogot, csak nem tartom éppen irodalmi műfajnak. vagy ha mégis, mindenképpen erősen hígnak találom. boldog-boldogtalan írogat.
...
ez piszkálta fel a gondolataimat, és érlelt meg annyira hogy újra nekifogjak írni. egyelőre nem tervezem nyilvánossá tenni. írogatok magamnak, csupán az írás kedvéért. esetleg beidézek régebbi írásokat, amik eddig nem jelentek meg sehol. aztán majd, ha egyszer eljön az ideje, nyilvánossá teszem. hogy mikor lesz ez, nem tudhatom... lehet 16 óra, lehet 16 év múlva.