Keresés ebben a blogban

2012. május 30., szerda

Virtuális bosszú Nyirő Józsefért

Először és, ha valaki véletlenül nem tudná milyen temetésről is van szó:

Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezte. Nyirő József hamvait május 23.án, szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A tervek szerint a temetést vasárnap, 27.én tartották volna a székelyudvarhelyi papkertben a Magyar Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezésében.

A román nemzetvédő gépezet azonnal munkába lendült.  Első lépésként hűséges házőrző kutyaként a nagyvilág liberális urainak csóválva farkukat, elkezdték fasisztázni Nyirő Józsefet. Nem sok mindennel vádolhatták, hiszen még a bukaresti Eli Wiesel intézet vezetője, Alexandru Florian is úgy fogalmazott, hogy "nem követett el bűnöket és nem is bujtogatott erre" ("e adevărat, nu a făcut crime, nu a instigat la crime"), tehát NEM nyilvánították háborús bűnösnek, és gyakorlatilag azért fasisztázták le, mert Horthyék sikertelen kiugrási kísérlete és Szálasiék hatalomátvétele után Nyirő nem mondott le, nem futott el, hanem folytatta Parlamenti munkáját ("A fost parlamentar în Parlamentul fascist de la Budapesta").

A mindenkori érdekeket kiszolgáló, de szépen lassan halálríatélt "érdekvédelmi szervezet" polgármestere (természetesen véletlenül) tévesen állította ki az újjátemetési engedélyt, a szervezet politikai elitje lelkesen fasisztázni kezdte Nyirő Józsefet (példák itt: http://magyarellenesseg.blogspot.com/2012/05/nemzetarulo-rmdsz-nyiro-haborus-bunos.html ), a román vasutak megtiltották az urna vasúti szállítását, a rendőrség csendőrség és mindenféle karhatalmi szervek pedig elkezdték kutatni az urnát az utakon közlekedő autókban, még a taxikat is megállították a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtér és Székelyudvarhely közötti útvonalon.
Szerencsére a szervezőknek volt elég esze hogy Nyirő hamvait nem tették ki ilyen kalandozásnak, így a dühöngő szekusok egy üres urnát vadásztak le, és kiröhögtették magukat.

Végezetül közlekedési rendőröknek beöltöztetett egyének a Csíksomlyóról visszafele tartó buszokat közlekedési problémákra hivatkozva elterelték más irányba, nehogy túl nagy tömeg jelenjen meg a rendezvényen, amely végül csupán egy megemlékezés maradt, újratemetés nélkül.

Csúnyán leszerepeltek.
Nem vagyok az az ember aki aljasságra aljassággal válaszol. A román hatalom ismét megjátszotta "a magyar kártyát", a román hatalmat kiszolgáló "magyar" szervezet boldogan asszisztált hozzá. Nem robbanthatjuk fel a házaikat, nem önthetjük le szobraikat festékkel, nem gyújthatjuk fel múzeumaikat (érdekes, gyújtogatást valaki elkövetett. ha véletlenül magyar volt az illető, ezúton üzenem neki: nagy hiba volt. Szerintem nem magyar az elkövető, hanem csupán egy karhatalmi provokátor, aki vigyázott hogy 4 molotov-koktél következtében csupán néhány gerenda szenesedjen meg, de gondoskodott arról, hogy megmutassa a nagyvilágnak: a magyarok bunkó gyújtogatók, másodrendű polgárai romániának, és vigyázni kell velük).

Álljunk virtuális bosszút.

Ez a lehetőség azoknak szól, akik sok időt töltenek internet-közelben, vágynak egy kis szórakozásra, ugyanakkor képesek naponta kb. 5ször, 2-3 óránként belépni egy böngészős játékba és kattintgatni párat.
Az eRepublik egy böngészőben játszható, szociális-stratégia játék, mely a való világ aktuális térképére épült. Ez aztjelenti, hogy eMagyarország "eredeti" területei a jelenlegi csonkahon területei
Az utolsó két emagyar kormány (és a részben játékunt közösség mintegy háromnegyede) egy nyugateurópai kalandozást, és az ezáltal nyújtott játékélményt helyezte előtérbe az örökös magyar-román háborúval szemben. Ennek következtében abba a helyzetbe kerültünk, hogy eRománia(térképen sárga) elfoglalta eMagyarország eredeti területeit, sőt, sikeresen benyomult Ausztria (szövetségesünk) területeire is.


A játék harci modulja (ami tulajdonképpen a játék alapja) olyan, hogy a játékra ráépült játékon kívüli lehetőségek (elsősorban irc-cset) kiaknázásával kiépült szövetségi rendszerek az igazi meghatározó tényezők a játékban. Ezen a szövetségi rendszerek közötti egyensúlytól függ az, hogy éppen nyerő vagy vesztes oldalon állunk.
Érdekes módon örökös szövetségeseink közé olyan országok is tartoznak, mint eSzerbia, eSzlovákia, de baráti ország eAusztria, vagy éppen eIndonézia is.
Ezzel szemben eHorvátország ellenfelünk (igazából senki sem tartja ellenségnek, őket, de a szövetségi viszonyok alakulása így hozta), míg örökös ellenségünk eRománia, olyan szinten, hogy a játékosok közül sokan hazaárulónak nevezik azt, aki taktikai előnyök megszerzése érdekében ideiglenesen tűzszünetet köt eRomániával.
Jelenleg eMagyarország lakossága és közössége csökkenő tendenciát mutat, ami halmozottan hátrányos helyzetet eredményez:
1. Csökken az emagyarság ütőereje, így egyre több és több szövetségi támogatásra van szükségünk egy-egy győzelemhez.
2. A szövetségünk ütőereje is csökken, egyre kevésbé tudja biztosítani a győzelmet, úgy a magunk mint a többi tagország számára.
3. Szövetségen belül egyre súlytalanabbakká váltunk. Szövetségen belül annak van a legnagyobb szava, aki a legjobban tud harcolni. A szövetség megalapításakor világhatalom voltunk, és a szövetségben alapító tagok. Abban az időben én voltam az az emagyar elnök, aki megnyomta a piros gombot amivel az eRepublik történelmében először sikerült eltörölni eRomániát a térképről (addig eRomániát eltörölhetetlennek tartotta szinte az egész erepes közösség). Jelenlegi középhatalomként már nem vagyunk fontos tényezők, és nem is leszünk addig, amíg újra meg nem erősödünk.

Időközben a nyugati kalandozásunk sajnos zátonyra futott, 2 örökös ellenségünk, eKína és eUSA betört európába, sötét idők várnak ránk. Van még néhány szétszórt francia gyarmatunk (térképen világoszöld), de fogyófélben, és rövidesen arra kényszerülünk, hogy hazatérve Csonkaországba fellázadjunk a román uralom ellen.




Hogyan segíthetsz? Regisztrálsz a játékba, belépsz egy tetszőlegesen választott századba (amelynek a neve jobban tetszik, erdélyieknek melegen ajánlom a Székely Légió tagságot), és játszol. Századba lépj be már az első pillanatban, az a leghatékonyabb, ne várd meg amíg egy küldetés ezt ajánlja. Nagyon fontos, hogy magyar játékosként regisztrálj (Hungary), illetve a regisztrációhoz ne facebook accountot használj, hanem email címet, mert a facebook nem minden esetben működik helyesen.

Ami nagyon fontos: ha nem is szánsz időt arra hogy teljesen végigolvasd, legalább az elején nézz bele, és időnként olvasgass ebből: http://sites.google.com/site/fauketto/elso-napok/elso-nap

Másik nagyon fontos: az aranyat (gold) semmiképpen ne költsd el az első hónapban. A játék kezdetén sokat kapsz belőle, a későbbiekben már kevesebbet, ezért nagyon fontos, hogy gazdálkodj vele, és ne költsd el semmire addig amíg őszinte tanácsot nem kapsz arra nézve mit tehetsz vele. Az "add nekem, én befektetem, és fizetek a profitból" nem jó tanács. A jó tanács az: fektesd be ebbe vagy abba, ne harcold el.

A játék legelején nagyon sok csokit (energy bar) kapsz ilyen-olyan küldetések teljesítése miatt. Ne használd el őket fejetlenül kattintgatva. Fejlődésed egyik alappillére az, hogy századtagként teljesíted a napi parancsot, naponta 25 ellenfelet "legyilkolva" ajándékot kapsz, amit a későbbiekben hasznosan fogsz tudni kamatoztatni. Ezt az elején könnyebb teljesíteni a csokik által adott életerővel, és ha jól gazdálkodsz, ezek a  csokik eltartanak pár napig, de a első nap elvered őket, akkor már második napod is nehéz lesz. A továbbiakban érdemes lesz naponta edzened és dolgoznod, de harcolnod csak azokon a napokon, amikor összegyűlt elég kajád (kb 700 q1 kaja) ahhoz, hogy a 25 gyilkolást teljesíteni tudd. Eleinte 1-2 óránként harcolhatsz, a későbbiekben ahogy fejlődsz, az elraktározható egészséged nőni fog, így elég lesz.3-4-5óránként egyszer belépni és 5 percet kattogtatni.

Akit a belépésenkénti néhány percnyi tamagochi-szerű kattogtatásnál több érdekel, azok számára van média, lehet újságot írni, vannak pártok, lehet politizálni, van kongresszus és államelnök stb...
Nem célom mindent leírni mert sosem olvassátok el, így is túl hosszú lett.

A lényeg: Állj bosszút Nyirő József megbecstelenítésén. Regisztrálj az eRepublikon, szabadítsuk fel hazánkat az elnyomás alol, és töröljük el a térképtől Romániát.


Aki vállalja az angol nyelvet, az regisztráljon ezen a linken.

Aki magyar nyelvű felületet szeretne az innen regisztráljon, de előre jelzem a fordítás helyenként hiányos és pontatlan, és néha nagyritkán bzonyos funkciók nem működnek megfelelően.

6 megjegyzés:

  1. Ez az egesz dolog a magyar diplomacia csunya leszereplese, hangsulyoznam hogy nem elso alkalommal. A roman az roman, nem kell veluk bajlodni, ennyit tudnak; de hogy mi erdelyiek es anyaorszagiak ujbol megmutattuk, hogy nullak vagyunk, az szazas. Sajnos.

    VálaszTörlés
  2. Ferkó nem értem hol a baj itt a magyar diplomáciával. Azonkívül hogy sokkal keményebben a sarkukra kellett volna álljanak, minimum behívassák a magyar nagykövetet és megkérdezzék tőlük hogy mibajuk?
    Magyar oldalról aki a legjobban leszerepelt az Frunda Ghoerghe volt, aki lefasisztázta Nyirőt, tudtommal teljesen alaptalanul. Dehát Gheorghe nem tud különbséget tenni fasizmus és hungarizmus között ...

    VálaszTörlés
  3. Sokkal kemenyebben a sarkukra allni? Hat nem csinaltak az egadta vilagon semmit, azonkivul hogy egyfeszt rebesgettek a temetest a roman tortenyek tiszteletbentartasaval fogjak megtartani bla bla. Pont. Azota nagy kuss van odaat.

    VálaszTörlés
  4. Frunda meg Frunda. Azt a diszes megjegyzeset en is hallottam/lattam.

    VálaszTörlés
  5. Jaaaaa jólvan akkor, már megijedtem hogy udémérés stílusban te is a románok mellé álltál :DDDDDD

    VálaszTörlés
  6. Szegény Nyírő, ha tudná, hogy eRepublik népszerűsítésre használod a nevét, forogna a sírjában.
    (Gregus H. voltam)

    VálaszTörlés